Alekszandr Szergejevics Puskin: Csalogány és kakukk
Tavaszi erdő éjjelében
A sok húrú kis dalnok ébren
Trilláz,fütyül, csattogva búg;
Az ostoba kakukk azonban
Folyton darál: kakukk, kakukk,
Elhallgat, s újra kezdi nyomban;
Visszhangja kél völgyön, hegyen.
És ránk kakkukkolja unalmát!
Futnék. Állítsd meg, Istenem,
E mélabunak bárgyú malmát!
Ford.: Urbán Eszter
Érzésem szerint ez a vers nem csupán természetfestő mű, hanem allegória. Talán egy elnyomott embernek, költőnek képe a csalogány, s kakukk a média, az istenített versenytárs, ki az én szemszögemből unalmas fráter. De engem, vagy azt az elnyomottat nem hallgat senki, s a másikat, vagy a többit visszhangozza minden. S az az utálatos, unalmas valaki önmagát nyomja mindenütt. Nem bírja abbahagyni a hulladék ontását. Istenem kérlek segíts, hogy már végre én is érvényesüljek, hiszen én sokkal szebbet írok.
