Ime Burns Rocinante-lován; fene víg, de gebéje sovány!
Ford.: Kálnoky László
Epigramma-sírfelirat, s Burns, a víg-könnyed skót még a halákban is vidám. Ő nem Szent Mihály lován távozik e világból, mint bárki más, nem! Neki megadatott, hogy az elmés és nemes Don Quijote de la Mancha hátasán, Rocinante-n lovagolja utolsó tiszteletkörét. Különb nálunk, de lealacsonyítja magát, hogy ő csak Cervantes nevetséges figurájával, Don Quijote-val egyenlő. A romantika rajong a középkorért, a lovagokért, rajongok én is -mondja a lírai én-, s mint a zakkant kisnemes aki lovagot játszott, visszanyúlok a lovagokhoz. Kifigurázza a romantikát, s így alkot romantikus verset, hiszen az humoros is. Szerénykedik, holott költőnk tényleg vígan él, de mondanivalója, sütnivalója is van, ámbár pénze nem nagyon. S be akarja bizonyítani, hogy vígságát még a halálban is megőrzi. Ellentétet használ itt is: derűs a halálban. Óh a klasszicizmus ellenesség, hát ez aztán tényleg romantika. Hány klasszicista költő botránkozna egy ilyen sírfeliraton meg. D Burns hiába állítja, hogy mondanivalója, tehetsége nincs, hisz prádés életműve ennek ellenkezőjét mutatja, Don Quijote lován távozik aki azért mégis az irodalom egyik remekének szereplője.
